Könyvajánló
Cserna-Szabó András, az író-gondolkodó-fröccsöző-lecsómágus egyik nagy kedvencem. A Mérgezett hajtűk azért jó példa erre, mert 260 oldalon 42 írásban mutatja meg, miért nehéz őt műfaji dobozba zárni: mese, irodalomtörténet, esszé, fröccsirodalom, szösszenetgyűjtemény, de mindegyik félreismerhetetlenül Cserna-Szabós. Aki olvasott már tőle bármit is, gyakran esik ilyen kellemes dilemmába a műfaji besoroláskor, még akkor is, ha regényt olvas tőle.
Csernabandi, ahogy sokan hívják, ebben az „emlék-műben” – mert tényleg mindenre is emlékszik – gördülékenyen, mosolyogtatóan és „véreresen” komolyan ír a világirodalomról, pontosabban annak tényezőiről: írókról, művekről, mániákról. Úgy ír, hogy vissza-visszakanyarodunk egy mondathoz vagy gondolathoz, mielőtt elhagynánk, csak hogy még egyszer megízleljük, mint azt a bizonyos lecsót.
A könyv legnagyobb öröme éppen az, hogy Cserna-Szabó nem egyszerűen ismertet, hanem kedvet csinál: írókat, műveket, legendákat és mellékszálakat úgy kever össze, hogy az ember közben folyton új olvasmányok után nyúlna.
Világbajnok humora van, és nem fél használni: irónia, gunyor, hahota, kocsmafanyar, igazi mérgezett hajtű. A mérge irodalmat fecskendez a bőr alá, és soha nem múlik el a hatása.
Kikről mesél?
– Szép Ernő bácsiról, akiről úgy nyilatkozik: „kegyetlen és ravasz”, „az író jobb kezét simításra emeli, de közben bezúz az olvasó gyomorszájába”.
– Az írói sértettségről, amelyet Cserna-Szabó Ambrus Zoltán alakján keresztül mutat meg. Egyébként Ambrus a 20. század elejének egyik népszerű írója volt, de kiszorult a kánonból; érdemes olvasni, mert írt néhány kellemes percet. Defoe-val hasonlítja össze, ami szerintem is tök jogos.
– Dosztojevszkijről és a csajokról, akit a szerző szerint taposott az élet, de senki nem taposta úgy, mint a csajok…
– Szerb Antal – Szerelem a palackban című művét vizsgálja „amorálfilozófiai”, azaz erkölcstelenségi szempontból.
– Bodor Ádámról így ír: „Az ember, aki először olvas Bodort, értetlenül és felháborodva piszkálja a szöveget. Aztán böködés közben történik valami. Ciripelni kezd a lélek. Bodor szövegei fölött valami nyugtot nem hagyó hangulat lebeg, ami beeszi magát a szív szövetébe, ahogy dohányfüst a zakóba.”
– A rég elfeledett Tömörkény Istvánról a „ceglédi bicskásról”. „Tömörkény nélkül nem lenne Móricz-novella, de Bodor-, Tar- vagy Lázár Ervin-novella se. Ficsku vagy Grecsó se.”
– Hamvas Béla „öninterjújáról” az Unikornisban. A legjobb rövid Hamvas jellemzés, amit olvastam.
– A „mérgezett hajtű” írás Krúdyról szól. Elgondolkodik, hogy hogyan volt képes Krúdy olyan mondatokat írni szinte minden művében (évente 7-8 remekmű) mint pl. „Fekete szeme villogott az elképzelt szenvedélytől, mint a balvégzet, együtt meghalni valakivel, falusi temetőben feküdni, és vadvirágot szedni tavasszal az erdőn: úgy szeretett volna, mint élni.” Majd hozzáteszi: „Egyetlen mondaton hónapokig szöszölő betűvetők fél kezüket odaadnák ezért a pár sorért.” És tényleg!
– Ilyen fejeztcím is van benne: „Rabelais, Molière, Swift és még két szánalmas jószág”
– Boccaccio Dekameronját úgy jellemzi, hogy mindent leírt benne, ami a műfajban leírható, és a későbbiek ötszáz év óta csak a morzsákat szedegetik.
– A „37” című novellamese-értekezés-esszé Jimi Hendrixről, 37 villáról és Arild Arensenről szól, aki lenyelte őket. A kérdés pedig egyszerű és nagy: ki a hős?
– Bukowski, Mészöly, Szerb Antal, Füst Milán, Beckett, természetesen a lecsó és még, még, még…
Olyan ez a könyv, hogy kedvet csinál, megéhezel az olvasásra, mint a lecsóra. Olvassátok!